2015. március 13., péntek

A hajfestésről..


Nekem is vannak rossz szokásaim, mint általában minden embernek, az egyik ilyen nem más mint a hajfestés. Nem tudok megszabadulni tőle, egy rossz döntés volt, amikor elkezdtem, de aztán igyekeztem visszatérni az eredetihez. Szerencsére erős és egészséges hajam van, így nem sínylette meg ezt a kísérletezést. Sokáig sötét hajam volt, de az nem nekem való, így ma már igazából csak pár árnyalat eltérés van az eredeti és a festett szín között. Sok mindent kipróbáltam már, hajfesték eltávolító módszereket is többek között, hennát, mindenféle festéket, így ezekről is tudok majd bőven írni. 

Alapvető szabály, hogy ha már kínozzuk a hajunkat a hajfestéssel, amit igazából szerintem senki nem tud megmondani hitelesen, hogy melyik milyen mértékben is káros vagy nem káros, mindenféle verziót lehet hallani ugyebár. Szóval ha már alávetjük hajunkat ennek az eljárásnak, azért nem árt gondoskodni a megfelelő ápolásról. Alapvető hajápolási tipp, amit én már jó ideje alkalmazok, hogy a hajpakolás jobb, mint a hajbalzsamok. De előbb írok a festékekről.


Világosítás


Másik alapvető tudnivaló, hogy festett hajat világosítani másik hajfestékkel NEM lehet. Sok fórumon láttam már, hogy valaki szidott egy terméket, mert az nem fogta be a haját, ez legtöbbször amiatt van, mert egy világos árnyalatot festett rá a festett sötét hajára, ettől ne is várjunk semmiféle eredményt. Világosítani több módszerrel lehet, fodrász által, ami nem éppen egy kímélő eljárás. Lehet hajfesték radírozó termékeket kapni fodrászkellékes üzletben, ezek szó szerint radírozásra valók, halványítani lehet vele a festett színt igazából. A drogériákban kapható egy jó drága hajfesték eltávolító szer Colour B4 a neve, ezt senkinek nem ajánlom. Nehéz használni, kellemetlen szagú és macerás, az is majdnem tutira biztos, hogy foltos lesz tőle a hajad, mert nagyon nehéz úgy eloszlatni, hogy mindenhol egyforma mértékben hasson. Ha már mindenképpen világosítani akarunk és ilyen drasztikus módon, akkor inkább a fodrászt ajánlom, mert ez a szer ugyanolyan káros a hajnak, sőt ki tudja. Az elv az, hogy azokat a festékeket eltávolítja a hajról, ami a haj felszínén rakódik le, abban az esetben, ha olyan festéket használtunk, ami belülről változtatja meg a haj színét valószínűleg nem fog működni. Ez az egyik veszélye egyébként a gyakori hajfestésnek, hogy a legtöbb festék csak rárakódik a hajra, és akárhányszor befestjük a haj teljes hosszát, az csak gyűlik a hajunk felszínén, így fordulhat elő, hogy a haj többi része, vagy bizonyos részei sötétebbek mint a hajtöveknél, a sokat festett hajrészek sokkal intenzívebben magukba szívják a festékeket, ezért eltérő és általában sötétebb/ intenzívebb lesz a szín ezeken a részeken.  Van még egy világosító módszer, szerintem ez a legjobb, mégpedig a C-vitaminos, más néven aszkorbinsavas hajvilágosítás. Alapvetően ez nem károsítja a hajat, de szárazzá teheti azt, ez elég általános mellékhatása, de nem fog leégni, sem kihullani tőle senki haja.. ami más módszernél nem garantált. Viszont időigényesebb is, illetve nem biztos, hogy elég egy kezelés. Ezzel a módszerrel csak a festett hajat tudjuk világosítani, mert leszedi a lerakódott festékréteget a hajról, de az eredeti színnel nem fog csinálni semmit. Ezt is ügyesen kell csinálni, hogy ne legyen foltos, arányosan kell eloszlatni a hajon. Türelem is kell hozzá, mert egy fekete hajból világosbarnát csinálni nem egyszerű, több kezelés kell. Ehhez a módszerhez nem kell más, mint pár evőkanálnyi aszkorbinsav és egy sampon, amivel olyan állagúra tudjuk keverni, hogy felvihessük a hajra. A legtöbb helyen sampont ajánlanak, lehetőleg káros anyag menteset, de az én tapasztalatom szerint jobb egy hajpakolással kikeverni, mert ezzel már a művelet közben segítjük a hajunkat, hogy ne váljon szárazzá. Ha felkentük a masszát, nem árt fóliát/ hajsapkát tenni a hajra, erre még egy törölközőt és lehetőleg meleg szobában érlelődjünk 1-2 órát. Bővebben: http://antalvali.com/szerintem/vegyileg-feketere-festett-haj-vilagositasa-c-vitaminnal-tapasztalat.html

Hajszín világosítása/sötétítése természetesen?


Ha eredeti hajszínünkön szeretnénk változtatni, esetleg picit világosítani vagy élénkíteni, erre is vannak módszerek, de ezek mind csak hosszas használat után mutatnak eredményt, pl ha mondjuk 1 hónapig alkalmazzuk, a lényeg, hogy 1 alkalom semmin nem változtat. 


Szőkítés, világosítás: citromléből és kamillából készült hajpakolással, öblítéssel. Készítsünk jó erős kamillateát, rakjunk hozzá citromot, esetleg mézet, mert azzal ápolhatjuk is a hajunkat. Elvileg a reszelt burgonya is élénkíti a szőkeséget.  A citrom alatt igazi frissen facsart citromlevet értek. A fahéjnak is világosító hatása van. A cassia is élénkíti a szőke színt, világosít.



Barnítás, barna élénkítése: diólevélből vagy zöld dióból készített főzettel, zsályával. Készíthetünk saját hajpakolást is diólevél-tea felhasználásával. A diólevél azon kívül, hogy szép barnás csillogást ad a hajnak táplálja is azt külsőleg és belsőleg is jót tesz. A kávé is szép barna csillogást ad a hajnak.

Vörös: egyértelműen a hennát ajánlanám erre a célra

Fekete: indigó, ezt a hennával együtt szokták alkalmazni, sötétíti a hajat



Milyen festéket használjak?


A drogériákban mint tudjuk rengeteg féle hajfesték található. Ezekről nem árt azt tudni, hogy szinte kivétel nélkül mind sötétebb eredményt produkál, mint ami a dobozon fel van tűntetve, ezért érdemes 1-2 árnyalattal világosabb színt választani, mint ami a kitűzött cél. Én jobban szeretem az otthoni hajfestést, olcsóbb is mint minden alkalommal fodrászhoz járni. De ha valaki ügyes, akkor megteheti azt, hogy fodrásszal befesteti a haját és ha ki tudja deríteni milyen festéket használ a fodrászat, akkor azt a festéket beszerzi fodrászkellékestől és otthon végzi a tőfestést magának. Az otthoni hajfestést mindenki meg tudja csinálni, nem árt a gyakorlás persze, de én sem vagyok egy őstehetség mégis megy, tehát nem kell tőle megijedni. Első festésnél, ha nagyon bizonytalan valaki, akkor segíthet, ha nem tartós festéket használ elsőre, hanem kimoshatót, ezekből is van választék.  Ahogy belejön az ember, már lehet bátrabban próbálkozni, színek keverésével például.
Hosszú hajat nehéz festeni, pláne ha még dús is az a hosszú haj, nekem ilyen van, de így is meg tudom azért oldani magamnak. Hosszú/dús hajnál nem árt 2 doboz festékkel kezdeni a próbálkozást, mert kellemetlen tud lenni ha első festésnél nem elég a festék.
A kínálat.. Vannak olyan festékek amik rosszabb minőségűek, van amit az én hajam ledob magáról, főleg a hajtövem. Valószínűleg ez is egyénfüggő mi lesz az eredmény,  volt egy hajfesték, az Essensity név szerint, amivel a BioHair szalonban festették be a hajamat, azt mondták kímélő, csudajó, behatol a hajamba a szín meg minden és tuti nem fogja ledobni, mert ez ilyen csudaszuper termék és hát szupertartós is. Nos a valóságban ez úgy történt, hogy a hajtövem 2-3 nap alatt ledobta a színt, és a többi is nagyon gyorsan kifakult, pedig több ideig is hagyták a hajamon mint ami írva van rá, de hát az sem segített ezen semmit. A BioHair szalonokat egyébként sem ajánlanám senkinek, semmilyen szempontból. A hajvágás is eléggé el lett rontva, rettentő sok időt töltöttem ott, mert vaciláltak a fodrászok az extrém sok hajam miatt, a hajfestés is el lett rontva, ezek mellett voltam ott manikűrön, amit utána magamnak kellett kijavítanom és egy arctisztításon, ahol félig sem csinálták meg a műveletet és még én is jobban megcsináltam volna magamnak, foltosabb lettem mint előtte. Szóval én többet vissza nem megyek oda, eleve ritkán járok fodrászhoz, kozmetikushoz és hasonlókhoz, de hogy még az a pár alkalom is tömény csalódás legyen, jó drágán ráadásul, azt inkább kihagynám.



A hennát azoknak ajánlanám, akik már profik a hajfestésben, van türelmük és ügyességük és valamilyen vöröses színt szeretnének elérni. Szőkét nem lehet festeni hennával, világos színt sem túl könnyű elérni vele, bár elvileg nem lehetetlen. Inkább a sötét hajúaknak ajánlanám és azokból is a tiszta hennaport, a hennaként árult dobozos hajfestékek nagy része ugyanolyan mint a drogériákban található, csak esetleg megszórják egy kis hennával.. szóval ha valaki a tisztaságra és káros anyagtól mentességre hajt, akkor tiszta hennát szerezzen be. Hennás festésről tippeket, termékeket meg mindenféle tanácsot ezen az oldalon találhattok:http://antalvali.com/henna-hajfestes.html
Elismerem, hogy jó dolog a henna, nekem viszont sajnos nem vált be eddig, elég macerás, nehéz eltalálni a megfelelő árnyalatot, ha nem vagyunk ügyesek akkor könnyen kaphatunk valami teljesen más színt a vártnál. Aki belevág, nem árt ha tudja, nagyon körülményes, a keverék elkészítéséhez megvan a kellő hőfok, amit végig a festés során tartani kell, na meg konkrétan egy sóska szerű pépet kell a fejünkre kennünk, érdekes egy művelet :) Megoldható persze és bele lehet jönni, de nem egyszerű, ha sikerül, akkor nagyon szép eredményeket el lehet érni vele.


A professzionális hajfestékek közül én a Matrixot és a Revlont ajánlanám, ezek jó minőségű festékek, ha fodrásszal festetjük a hajunkat olyan helyen tegyük, ahol ezeket használják. Amit fodrászkellékesnél is beszerezhetünk, azok közül Majirel, Igora talán, de ezeket annyira nem ismerem.  A drogériákban kaphatókból a Loreal Casting Creme Gloss-t mondanám jónak, ez egy 28 mosásig tartó festék, de a valóságban sokkal tovább tart, szép színek vannak, de itt is igaz, hogy sötétebb mint a dobozon, világosabbat kell választani, de szép fényes lesz tőle a haj.  A tartósakból ami bevált az a Garnier Color Naturals, de ezek is sötétebbek mint a dobozon, de tartós. A Palette Intensive Color Creme tényleg eléggé tartós és szép színt eredményez.

Az Avon hajfestékét még nem próbáltam, de azt is le fogom tesztelni. 
Igazából jó lenne egy olyan festéket vagy színezőt találni, ami nem annyira káros, de be is fogja a hajat és nem csak 2 napig, szóval akinek van tapasztalata, ismer valamilyen jó terméket, az ossza meg velünk nyugodtan.


Avon hajfestékek színskálája:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése