2015. március 2., hétfő

Egy kicsit az alapokról

 Hol is kezdjem máshol, mint a legelején.. Aki komolyan gondolja a szépségápolást, nem árt ha tisztában van azzal mi is az ami jót tesz a bőrünknek, milyen anyag mire való és, hogy hogyan hozhatjuk ki magunkból a legtöbbet. Mindenesetre nagyon nagy igazság az, hogy a szépség akkor kezdődik, amikor elhatározzuk, hogy önmagunk leszünk, ne mindig másoknak akarjunk megfelelni. Magunknak akarjunk elsősorban megfelelni és szépek lenni, magunkat adjuk, tanuljuk meg elfogadni az adottságainkat, különben sosem leszünk elégedettek önmagunkkal.


 Alapvetően minden embernek más válik be jobban, mivel különbözőek vagyunk, más a bőrünk, más a hajunk, máshogy reagálunk az egyes hatóanyagokra is. Van amire érzékenyek vagyunk, van ami jót tesz, van ami csak ront a helyzeten. Az lenne az első és legfontosabb lépés a szépség felé vezető úton, hogy megtaláljuk személyre szabottan mi az ami nekünk beválik, ez függ attól mennyire érzékeny a bőrünk, milyen típusú a bőrünk, hajunk stb. A szépségápolás tehát mindenképpen személyre szabott, attól, hogy valakinek nagyon beválik valami, másnak lehet, hogy hatástalan. Az ember lánya általában kísérletező fajta, és mindenféle terméket kipróbál, de van, hogy akkor sem találja meg a neki megfelelőt, mert csak vakon tapogatózik.. és csak próbálgatja össze vissza a termékeket, a polcon gyűlik a sok termék ami nem vált be, aztán elkeseredünk, hogy nekünk semmi sem jó. A legtöbb női ismerősömnél azt látom amit én is csináltam régen, megvettem ezt aztán megvettem azt, meg még utána egy harmadikat mert azt hallottam az jó, de igazából egyik sem volt jó és sehova nem vezetett a nagy pénzkidobás, aztán volt egy nagy adag használhatatlan kozmetikai szerem és ez nagyon sok nőnél így van, ahogy én látom. Majd később térek rá erre, de ha rendszeres olvasóm leszel, akkor arra is olvashatsz majd bőven tippeket, hogy hogyan tudnád felhasználni az ilyen nem igazán bevált, ám nyakadon maradt termékeket, hogy mégis csak jók legyenek.

 Tehát visszatérve a fő vonulatra, az már egy fontos lépés lenne, hogy ha valamilyen termék hatásos volt, akár egy kicsivel jobban, mint egy másik termék, akkor megnézzük milyen összetevője van, hogy rájöhessünk mi az ami jó hatással volt a szépségünkre. Ha ezt megtesszük sokkal előrébb juthatunk a vakon tapogatózásból.




 Lehet lincselés áldozata leszek a nézeteim miatt, de akkor is meg szeretném osztani azokat a dolgokat amiket felfedeztem a hosszas kísérletezések és olvasgatások során. Általánosságban elmondhatjuk, hogy vannak azok akik a természetes összetevők és bio termékek hívei és vannak akik nem törődnek ezzel. Van aki böngészi az összetevőket és azonnal kizár valamit, ha egy rossznak megítélt összetevőt lát a listában és van aki akár a legrosszabbat is magára keni, ha azzal elérheti a kívánt eredményt. Ez a két tábor általában meggyőződéssel állítja, hogy csak az a jó ahogyan ő csinálja. Én úgy vélem a középút az optimális. Egyik véglet sem feltétlenül jó, de talán azokból van a legkevesebb aki ezt a két nézetet keveri. Nos én úgy vélem, és a külföldi oldalak böngészésével megerősödött bennem ez a gondolat, hogy bár sok olyan összetevőt tartalmazhatnak a kozmetikai termékek amik hosszú távon inkább a méreganyagok és rossz vegyületek lerakódását segítik elő a testünkben ( a szépségápoló hatásuk mellett) ám kizárólag természetes összetevőkkel nem biztos, hogy el tudjuk érni a kívánt hatást, tehát mondjuk úgy, van amit nem lehet természetesen, bio módon megcsinálni, hogy az kizárólagosan csak szuper jó dolgokat tartalmazzon, mert nem biztos, hogy az is hatásos lesz. Illetve lehet, hogy meglehet oldani, de csak méregdrágán. Lássuk be a bio termékek, tiszta kozmetikumok nem éppen olcsóak és az átlagembernek nem elérhetőek akárhogyan is magyarázza nekem valaki, hogy igen, nekem pl. sajnos vagy nem sajnos nincs 2000-2500 Ft-om egy 200ml-es samponra, de ha lenne sem biztos, hogy megvenném annyiért. Persze vannak köztes termékek, meg olcsóbb termékek is, de van olyan is amivel csak átvernek és valójában ugyanaz, mint amit megveszel a drogériában. Amire ki szeretnék lyukadni, hogy van más út is. Van egy olyan út ami arra irányul, hogy azokat a termékeket használd, amik neked a legideálisabbak, a legjobb hatást éred el vele, és ha ezek a kozmetikumok tartalmaznak is rossz összetevőket, akkor ezen tudsz segíteni más módszerrel, pl egy alapos méregtelenítéssel. Sokan mondják, hogy hülyeség, lehet az volt még a modern kor előtt, mert a test méregteleníti magát, de lássuk be ma már mindenben van valami mérgező, a levegő is káros anyagokkal van tele és ebben mászkálunk egész nap, nagyjából képtelenség ezt kikerülni és a testünknek nincs elég kapacitása segítség nélkül ezektől megszabadulni, ha lenne akkor nem lenne ennyi betegségünk már fiatalon is.  Ha nem egy civilizációtól távoli hegyi viskóban élünk, ahol mi vadásszuk le az ételünket és gyógynövényeket szedünk az erdőben, amivel ápoljuk a szépségünket, egészségünket akkor bizony nem árt néha egy tisztítás, hogy megszabaduljunk a felgyülemlett káros vegyületektől. Ezt most lehet érteni táplálkozás szintjén is, de szépségápolás terén is. Ha valakit érdekel, a hagyományos méregtelenítési módszerekben is tudok adni tanácsot, de én most inkább a szépségápolás részéről írnék. Minden háztartásban van egy csodaszer, amiről néha nem is tudjuk mekkora csodaszer és mennyi mindenre is használhatnánk. Ez nem más mint a szódabikarbóna. Biztos mindenki hallotta már hírét valamilyen szinten, de ez tényleg valóságos, rendkívül hasznos szer, amit nagyon sok mindenre tudunk alkalmazni. Például tökéletes arra, hogy megszabaduljunk a feleslegesen lerakódott méreganyagoktól, mind a testünkben lévőktől, valamint a bőrünkön és a hajunkon lerakódottaktól is. Tehát jó külsőleg, belsőleg, mindenhogyan. Akik küzdenek az elsavasodással azoknak kiváló lúgosító, segít a gyomorpanaszokon, igaz, nem igazán kellemes ízű, de megéri elviselni. Akinek hajproblémái vannak, nem árt időnként szódabikarbónával hajat mosnia, ezzel lemoshatjuk a sok lerakódott anyagot amik a samponok és egyéb hajápolók használatával kerülnek a hajunkra, ezek csak elnehezíti a hajunkat és hiába mossuk meg nem tudjuk teljesen megtisztítani, ám a szódabikarbóna nagyon is alkalmas erre. Ezen kívül a szódabikarbónás fürdő a testünkben és bőrünkben lévő rossz anyagoktól is megszabadíthat minket. Ezekről majd külön bejegyzésekben írok többet.
 Tehát az én módszerem az, hogy próbálok a természeteshez közelebb és lehetőleg nem sok káros anyagot tartalmazó kozmetikai terméket beszerezni vagy pedig megpróbálok egy számomra jó hatású terméket még jobbá tenni azzal, hogy természetes összetevőkkel keverem. Ahol nem tudom kikerülni a nem annyira jó összetevőket, ott bevallom én bevállalom, ám megpróbálom ellensúlyozni azzal, hogy megszabadulok ezektől a méreganyagoktól különböző megoldásokkal. A szépségért meg kell szenvedni, ez a kijelentés valóban nem hülyeség. De az vesse rám az első követ, aki még sosem vállalt be semmilyen durvább módszert vagy szert a szépség érdekében.. Az nem megoldás, hogy sehogy sem ápoljuk magunkat, ezt reményeim szerint minden idejutott olvasó tudja, ha nem ápolod a bőröd és a hajad, arcodat (hozzá tenném a belső ápolás sem árt, folyadékbevitel, megfelelő vitamin és ásványi anyag bevitel) akkor bizony minden meglátszik, szárazság, fénytelenség, ráncok, fáradtság, stressz stb stb tehát sehogy nem fogunk kinézni és jönnek a bajok egymás után. Az más kérdés, hogy mivel mit érhetünk el. Erre fogok én kitérni ebben a blogban lépésenként, az idők folyamán, remélem velem tartotok :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése