2011. május 17., kedd

Még több eper... epertorta


Gondoltam ideje valami újabb epres finomságot készíteni, ezért két újabb epercsodával rukkolok elő. Lássuk az elsőt.

Hozzávalók:
1 macska .. ja nem, az egy másik recept...
szóval
1kg eper
250g mascarpone
250ml tejszín
porcukor/méz

piskóta:
6tojás
6 evőkanál liszt
6 evőkanál (nád)cukor
kevés sütőpor

A piskótához válasszuk szét a tojásokat, a sárgáját keverjük fehéredésig 5 evőkanál cukorral.
A lisztet szitáljuk át a sütőporral együtt.
A fehérjét verjük fel egy csipet sóval és a maradék 1 evőkanál cukorral.
Apránként keverjük hozzá a sárgájához a lisztes keveréket majd óvatosan forgassuk bele a fehérjét. 
Kerek vajazott, lisztezett tortaformában - az enyém olyan 23 cm-es lehet - süssük kb 15 percig. A kész piskótát vegyük ki a sütőből és letakarva hagyjuk kihűlni.

Készítsük el a krémet.
Az eper felét turmixoljuk le, a másik felét vágjuk kisebb/nagyobb darabokra.
A turmixot keverjük ki a mascarponével, ízesítsük porcukorral vagy mézzel és forgassuk bele a felvert tejszínhabot valamint az eperdarabokat, a sütemény tetejére is hagyjunk epret! 

A kihűlt piskótát vágjuk két lappá egy nagy késsel - recéssel egyszerűbb - és kenjük meg bőven a krémmel. Helyezzük rá a másik lapot, szintén kenjük meg, majd a tetejét szórjuk meg alaposan eperrel. Kész is, mint látható igen egyszerű és gyors recept.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése